Vannak az életben olyan időszakok, amikor ahhoz, hogy egy kapcsolatot hosszútávon egészségesen megtarts, el kell hagynod egy időre… vagy el kell hagynod azt a formát, ahogy addig volt. Legalábbis nekem volt ilyen, és nem hiszem, hogy annyira különleges lennék, hogy ez csak velem lenne. Azt hiszen ez a felnőtté válás folyamatának egészséges része. És nem lehet, sőt, egészségtelen kikerülni.

Mit is értek ez alatt?

Két legjobb barátnő, akik általános iskola eleje óta sülve-főve együtt vannak. Gimiben padtársak, egyetemen is csoporttársak. De hiába legjobb barátnők, másfele megy az életük, két független ember, hiába voltak együtt 0-24ben, hiába ismerték egymás összes gondolatát.  Az egyiknek barátja lesz, új társaságai. A másik egy ideig foggal-körömmel próbál utánamenni. Elkeseredett, hogy neki miért nem megy…

Hey, kislány! Vedd már észre, hogy nem a saját életed éled! Felnőttél, a te életed más! Az is van olyan értékes, mint a „best –friend- forever” barátnődé, attól, hogy más! Attól, hogy más nehézségeid vannak, hogy nem találod a helyed, a párod! Kezdd keresni a sajátod! És ehhez bizony el kell engedned a kezét… Nem mehettek mindig minden órára, mindig minden buliba együtt! Téged rombol meg a barátságod! Félsz, hogy elveszted? Hát így veszted el!

A gyerekkori barátságok működnek 0-24-ben, felnőttként már nem. Maradhat a legjobb barátnőd, csak engedd el azt a formát, ami eddig volt! Ne ijedj meg, egy kicsit magányos leszel, tényleg. De a magány a felnőtté válás része. Meg kell tanulni egyedül lenni önmagunkkal, azt is élvezni. Nem várhatod el senkitől, még a legjobb barátnőtől sem, hogy mindig mindenben ott lesz, hogy viszi a terheid helyetted… Ez a te életed! De hidd el, hogy pont így lesz ott melletted később. Átalakul a kapcsolat. Új minőség. De kapcsolat marad. Valódibb, és egészségesebb lesz, mintha foggal-körömmel ragaszkodnánk a régihez. Ami már elmúlt.

Szülők. Ugyanez. Csak talán kicsit még erősebb a hatás. Akik úgy nőttek fel, hogy egy biztonságos, jó légkörű családi fészekben, azoknak ez különösen nehéz… Kirepülni. De merjél! Nem veszted el őket! Sőt! Sokáig úgysem maradhat ez a szoros fészek! Az élet rendje, hogy felnőjél, és magadnak alakítsd ki a világod, saját magadért vállalj felelősséget! Átalakul a kapcsolat, új szemszögből látod őket, jobban meglátod a hibáikat, a tökéletlen emberségüket is. De épp ezért egy újfajta szeretet is felébred. Szeretem őket, mint a szüleimet, akik tökéletlen emberek. Már nem gondolom, hogy óriás ás jó tündét, akik A legjobbak és kész. Látom őket reálisan. De nagyon szeretem, és őszintén mondhatom, hogy a hibáik ellenére is úgy gondolom, hogy nekem ők nagyon jók voltak.

És engedem, hogy átalakuljon a kapcsolat. Maradnak szülők én meg maradok a már felnőtt gyerekük. Megmarad a kapcsolat, de nem beteges szorosan. Maradnak biztos háttérnek, de már nem minden hozzájuk kötődik, már nem minden függ tőlük! Már nem elég az, amit ott kapok. Nagyon jó és nagyon szeretem, sőt, jobban értékelem, mint régebben. De tudom, hogy nem elég. És ez jól is van így. Megyek tovább és kell más, amivel együtt már elég.

A szülőknek meg fontos, hogy merjék elengedni a gyereket! Hadd próbálgassa a szárnyait! Amit ott kapott, tőlük átvett értékeket, az már benne van, az már élteti, irányt ad neki! A többit bízd rá! Legyél ott mellette, legyél elérhető számára, de ne próbáld befolyásolni, hogy merre repül! Ne félj, hogy elszáll, hogy nem marad meg a kapcsolat! Ha érzi, hogy szabad, úgyis visszarepül, és hálás lesz, azért, hogy adtál neki alapokat, értékeket, szeretetet (akármilyen tökéletlenül is), és elengedted! Hidd el! Mindketten boldogabbak lesztek, és elégedettebbek egymással! Lesz olyan, hogy boldogan nevettek még együttJ Csak ahhoz most ez az út. Nagy gyerek már az egykor kisbaba. Az ő szívéhez most ez az út vezet. Neki is ez a jobb, ha azt szeretnéd, hogy boldog élete legyen. Ezután jön neki az ÉS. Új kezdet. És ez nem jelenti a régi teljes megszakadását. Nem. Csak más lesz. Lehet, hogy kevésbé szoros, de igazibb, valódibb, és az őszinte szeretet így marad meg.

Jelenet: fekszik az ágyában. Nagyon sír. Nagyon szeretik a szülei, ő is őket. Nagyon szereti a barátja. Ő is őt. De borzasztóan borzalmasan nehéz. A kettő között valahogy mégis teljesen egyedül van. Barátjával skype, utána mászik a szülők mellé, puszit kérni/adni. Keresi az útját. Hova tartozik? Olyan igazán már egyikhez sem? Szar érzés. Tényleg. De ez nem igaz. Sehol nem veszti el a szeretetet, sőt. Szeretik. Csak felnőtt. Már van olyan része, ami senkitől nem függ. Nem egy emberhez igazítja már a véleményét. Van önálló, ami lehet, hogy ütközik a szeretteivel és ez fáj. De a felnőttség része. És hosszútávon nyerő, egészséges kapcsolatokat eredményez.

És a macim? Ohh, hát 8 évesen kaptam. Karácsonyra. Igazi Götz maci. Nagyon szerettem. Körbeutazta velem a fél világot, volt mindenhol, ahol én is, Vancouvertől kezdve Skóciáig. Minden este a karjaimban aludt el, nekem meg kellett az érzés, hogy magamhoz szorítom. Ez valahogy kevésbé volt fájdalmas. Eljött az idő, hogy már nem pakoltam ki azért pár ruhát a bőröndömből, hogy ő beleférjen. Sőt, volt, hogy már otthon is csak a polcon vagy az ágy végében aludt. De megvan még. És szeretem. Mindig is a kedvenc plüssmacim marad. Néha kölcsönadom a hugimnak, de NEM adom neki, ő az enyém! És néha, ha úgy tartja kedvem, magamhoz ölelem és vele alszomJ Csak már nem kell mindig. És el tudok aludni nélküle is.